25-26. fejezet

 

Huszonötödik fejezet

 

HIRO

 

Fordította: Szilvi

 

– Reggie! – mondom, amikor meglátom, hogy Maddox kanapéján ül.

– Hé, tökfej, mi a helyzet? – kérdezi.

Rámosolygok, miközben odasétálok hozzá, mielőtt a hajába markolok, és hátrarántom a fejét. – Kurvára kiűzlek, Mr. Nem vőlegény!

Gonosz vigyort villant rám. – Látom, megpróbálsz rányomulni arra, ami az enyém!

– Ő nem a tiéd! Azt mondta, még csak nem is randiztatok!

– Nem kell randiznunk ahhoz, hogy az enyém legyen – mondja. – Most pedig húzz a picsába! Menj... csinálj valami hülyeséget és unalmasat!

– Esküszöm, megtanulom az ördögűzés ősi művészetét, és kurva keményen ki fogom űzni a segged! – morgom.

– Gondolom, Reggie visszatért – mondja Maddox, amikor belép a szobába.

Gyorsan elengedem Reggie-t, és rámosolygok. – Nem tudom, miről beszélsz.

– Megfenyegettél valakit, feltételeztem, hogy Reggie az.

A lehető legártatlanabbul megvonom a vállamat. Már több mint egy napja nem láttam Reggie-t, és bár szerettem volna ezt a napot Maddoxhoz kötve tölteni, nem tehettem, mert Maddox dolgozni ment, nekem pedig a saját munkámat kellett végeznem. Most már világos, hogy nem akarja, hogy vele menjek dolgozni, ami... aggasztó. Próbál kibújni a megállapodás alól?

– Maddox, a nevelőanyám, Patricia, épp az imént szólt, hogy van egy csomó kajája egy elmaradt megbeszélés miatt a munkahelyén, vagy valami ilyesmi, és meghívja a családot, úgyhogy mindjárt odamegyek. Ez egy jó alkalom lesz arra is, hogy elcsípjem Seant. Lehet, hogy ott lóg, vagy követi Libbyt. Akarsz velem jönni?

Nevetségesen sokáig bámul rám. Sokkal tovább, mint amennyi idő alatt döntenie kellene. Mintha... érdekelném, igaz? Akkor miért olyan rohadt makacs bizonyos dolgokkal kapcsolatban?

– Hmm... – mondja, ami szó szerint a legbutább válasz.

Miért ilyen nehéz fejű mindenki az életemben? – Ööö...

Maddox áthatóan néz rám. – Mármint ma este?

– Igen, ez probléma? – kérdezem.

– Utálja a családi dolgokat – magyarázza Reggie. – Ő olyan hülye kis félszeggé válik, ha a családról van szó. Amikor a szülei szétmentek, az hatalmas szakadékot okozott a családban, és egyik szülő sem volt túl... jó a munkájában.

Maddox biztos észrevette, hogy Reggie irányába nézek, mert azt kérdezi: – Mit dumál Reggie? Mondd meg neki, hogy ne mondjon neked felesleges dolgokat!

– Mondd meg neki, hogy ő egy kis kurafi, akinek fel kell nőnie, mielőtt úgy döntök, hogy inkább veled csinálom a mocskos dolgokat – mondja Reggie, miközben lecsúszik a kanapéról, és átkarol.

– Ööö, nem – mondom, miközben megpróbálom ellökni magamtól.

– Fogadok, hogy képes lennék begörbíteni a lábujjaidat! – mondja, mielőtt a fülembe fúj.

– Hagyd abba!

Maddox szeme összeszűkül, ahogy a jelenetet bámulja, de nem tesz semmit, hogy megakadályozza.

– Reggie, kurvára láthatatlanná teszlek! Akarsz láthatatlan lenni? – kérdezem. – Mindegy, Maddox, igen vagy nem?

Reggie a szájába szívja a fülcimpámat, és kurvára nevetséges, hogy mennyire érzem. Miért olyan átkozottul szilárd, amikor velem van?

– Ne szopogasd a fülemet! – mordulok fel.

Ez reakciót vált ki Maddoxból. – Miért szopja Reggie a füledet?

Natalie is felbukkan a színen, mielőtt elővarázsolna egy zacskó popcornt, és leülne a műsorra, mintha azt gondolná, hogy ez az előadás csak neki szól. – Szereti, amikor szopod a mellbimbóját – mondja.

– Istenre esküszöm, végeztem! – mondom, miközben ellököm magamtól Reggie-t, mielőtt Maddox felé bökök az ujjammal. – Megyek, lezuhanyozom! Te pedig döntsd el, mit akarsz csinálni! Ha útközben meggyilkolnak, mert kénytelen vagyok egyedül menni, akkor legyen úgy.

Az arckifejezése azonnal megváltozik. – Megyek.

Elvigyorodom a manipulációs képességemen, mielőtt a fürdőszobába indulnék, szerencsére egyedül. Ma a munkahelyemen azzal töltöttem egy kis időt, hogy megpróbáltam egy kis tereprendezést végezni a könyvesboltom bejárata körül, ami a figyelmem hiánya miatt kezdett kissé kicsúszni az irányítás alól, így eléggé megizzadtam és koszos lettem. És az, hogy nem izzadt koszgombóc szagom van, valószínűleg ideális, amikor megpróbálom Maddoxot meggyőzni arról, hogy én vagyok számára az igazi.

Levetkőzöm és várom, hogy a hőmérséklet beálljon, mielőtt beállok a víz alá.

Miközben a vízsugár alatt állok, a fejemben csak úgy... minden örvénylik. Annyi minden történik. Maddox, természetesen. A gyilkos, természetesen. De más dolgok is. Például ki ez a fiatal nő? Milyen szerepet játszik ebben? Vajon a bátyám többet tud, mint amit elárul? Mindannyian tudnak valamit, amit nem hajlandók elmondani nekem?

– Hát, helló – mondja Reggie, amikor beugrik a zuhany alá, és pillantását az ágyékomra ejti.

– A kurva életbe! – mondom, eltakarva magam. – Nem! Az összes többi szellemem tudja, hogy a fürdőszoba a biztonságos zóna számomra, úgyhogy húzz a picsába!

– Nem – mondja, miközben addig jön előre, amíg majdnem össze nem érünk, majd a kezeit a zuhanyzó falára teszi a fejem két oldala mellett, és odaszorít. – Úgy látom, lépéseket teszel.

– Nem, én csak... Reggie... én... – Bassza meg! Mit mondjak egyáltalán?

– Túl kedves vagy, hogy a saját érdekedben – mondja, miközben közelebb nyomul hozzám, mielőtt önelégült vigyort villantana rám. – És egyszerűen kurvára aranyos vagy.

– Azt hittem, utálsz engem – mondom.

– Még mindig megdughatsz valamit, amit utálsz. A gyűlöletszex egy dolog, tudod.

– Nem!

Rám kacsint. – Rendben, rendben! De attól még végignézem, ahogy zuhanyozol. Mit mondott rólam Maddox? – mondja, miközben elhátrál.

– Hogy segít nekem kiűzni téged.

Ettől csak még jobban vigyorog. – Láttam már rengeteg péniszt, te is felfedheted a tiédet.

Összeszűkítem rá a szemem, miközben ő tovább vigyorog, és leül a kád szélére.

– Úgy tűnik, azt hiszed, hogy én vagyok itt a rosszfiú, de csak segíteni akarok neked, azok után a csodálatosan kedves tettek után, amit értem tettél – mondja.

– Nem, te terrorizálni akarsz, ugyanakkor valahogyan meg is akarsz dugni, miközben valahogyan bosszantani is akarsz. Eltaláltam? – kérdezem, miközben hátat fordítok neki. A seggemet mutatni neki valószínűleg szintén nem jó ötlet, de jelenleg csak ennyim van.

– Talán – mondja, és gyakorlatilag érzem, ahogy szemérmetlenül bámulja a seggemet. – Gondoltál már valaha egy édeshármasra?

Ránézek a vállam fölött, amitől csak még erősebben vigyorog.

– Nem viccelek, de rendben, legyél csak egy maradi alak! Van egy szellem, aki mostanában... itt lóg a ház körül, és szerintem köze van hozzád. Egy igazi bunkó szellem. Utálja a vicceimet.

Felé fordulok, miközben rettegés önt el. – Fiatal nő?

– Igen.

Nem. Nem. Nem! – Bassza meg!

– Ő az, aki lelökött a szikláról? – kérdezi.

– Igen – mondom.

– Mondtam neki, hogy tűnjön el, de gyakorlatilag nem vett tudomást rólam. Ne engedd le a védelmed! Mindenhol figyelni foglak, hogy biztos legyek benne, hogy nem fog bántani téged. Ezért vagyok most veled a kádban.

– Nem, azért vagy velem a kádban, mert csak azért élsz, hogy zaklathass – emlékeztetem.

Ez egyszerűen megnevetteti, mert tudja, hogy igazam van. – Jól van, jól van! De igazán jól tudok szopni.

– Kifelé! – morgom.

Rám vigyorog, miközben átbújik a zuhanyfüggönyön.

– Kösz... azért, hogy megpróbáltad elkergetni – mondom.

– Mit is mondhatnék? Boldoggá teszed Maddoxot, úgyhogy azt hiszem, még egy kicsit szenvedek. És ha valamelyik szellem ki fog nyírni téged, az én leszek.

– Persze, persze – mondom, miközben a fejem ingatom, mert tudom, hogy úgyis azt fog mondani vagy tenni, amit akar.

Befejezem a zuhanyozást, szerencsére egyedül (hacsak Maddox nem akar csatlakozni hozzám, ami alól biztosan kivételt tennék), aztán megszárítkozom és felöltözöm, és a rám váró Maddoxot egy szép ingbe és farmerbe öltözve találom. Elmosolyodik, amikor meglát, és ez feldobja a Reggie-vel való foglalkozás kínját.

– Készen állsz?

– Igen. Bármit, hogy elmeneküljek a zuhany alól, ahol Reggie nézett, és megjegyzést tett a seggemre.

Egy hosszú pillanatig bámul rám. – Ez olyan, mint az a Scary Movie, ahol megdugod a szellemet?

Felvonom felé a szemöldökömet. – Nem, és soha nem is fogok szexelni egy szellemmel – ígérem neki. – Nem tudom... nem mondhatom, hogy nem gondoltam rá, de nem.

Nevetni kezd. – És beismered.

– Úgy értem... ugyan már, te is kíváncsi lettél volna, nem? Úgy értem... ha tinédzserként annyira meg tudtam volna szilárdítani a szellemeket, mint most... biztos vagyok benne, hogy az első alkalommal nem a szomszéd fiú házának szekrényében bújtam volna el. Aki utána sírva mondta, hogy ő nem meleg, és elszaladt.

– Nagyon drámainak és traumatikusnak hangzik.

– Az volt. Alapvetően a péniszemnek olyan ereje volt, hogy megrémítette a férfiakat. Amúgy tizenkilenc évesek voltunk, nem pedig tizenhat vagy ilyesmi, ami még furcsábbá tette a dolgot.

– Remélem, a második alkalom jobb volt ennél – mondja.

– Nem... nem volt. Félúton bejött a szobába a srác halott nagymamája, és atyám, de sikított. Azt hitte, hogy a drága jó unokája egy, idézem: „Jó keresztény fiú, és mit gondolna a felesége?” én pedig félidőben azt mondtam: „Te kurvára házas vagy?”.

– Félek megkérdezni a harmadik élményedről.

– Jó – mondom vigyorogva.

– Szóval... mintha... gyakran lenne ilyen problémád? Szellemek, akik... csatlakozni akarnak vagy nézni?

– Folyamatosan. A szellemeknek nincs jobb dolguk, mint betörni az élők életébe – mondom, miközben az ajtó felé indulok.

– De még sosem keféltél szellemmel? Úgy értem... nem fogom elítélni, ha igen.

Nevetni kezdek, miközben elindulok a kocsim felé, de Maddox visszarángat, mielőtt elérném az ajtót.

– Én fogok vezetni! – mondja.

– Tudok vezetni, már korábban is vezettem!

– De a kezed!

– Igen, amíg nem az ujjbegyeimet használom, addig rendben van.

– Nem!

– Rendben, rendben – mondom, miközben követem a kocsijához.

– Ne hidd, hogy elfelejtettem, hogy nem válaszoltál a kérdésemre a szellemmel való dugásról.

– Még... még nem – viccelődöm.

Felhorkant, miközben tolatni kezd a felhajtón. – Úgy tűnik, Reggie arra készül, hogy az első szellemdugásod legyen.

– Igen... ez nem fog megtörténni! Már megkérdezte, hogy nem lehetne-e hármasban is.

– Nem...

– Dehogynem!

– Ó, édes Istenem! Van rá mód, hogy megfenyegessem?

– Persze – mondom, miközben hátranézek, és látom Reggie-t büszke pávaként feszíteni. – A hátsó ülésen ül.

– Reggie... szétbaszlak! – morogja Maddox.

– Mondd meg neki, hogy hat az ágyékomra, amikor morog rám – mondja Reggie.

– Reggie azt mondta, hogy kicsi a pénisze, és a legtöbb vicce a bizonytalanságából fakad – mondom mosolyogva.

– Megöllek álmodban! – sziszegi.

–  Valóban? – kérdezi Maddox.

– Azt is mondta, hogy hálás, hogy végre segítettem neki, hogy ezt ki tudja adni magából – teszem hozzá.

Maddox helyeslően bólint. – Hűha... akkor ezt köszönöm! Reggie, ölelünk téged és a kis péniszedet.

– Ó, Istenem! Látta a péniszemet! Tudja, hogy néz ki. Mondja el neked, hogy néz ki! – mondja Reggie.

– Azt mondta, hogy azt kívánja, bárcsak ő is olyan jól nézne ki, mint én, amikor meztelen vagyok – mondom.

– Fogadok, hogy ezt kívánja – mondja Maddox.

– Nos, nem hagytál más választást – mondja Reggie, miközben megragadja a biztonsági övet, és elkezdi rángatni.

– Bassza meg... a francba, Reggie!

Reggie most közel nyomul a fülemhez, így rövid időre megsüketülök tőle. – Akkor mondd el neki az igazat!

– Nem kell hallania az igazságot! – tiltakozom.

– Lecseréllek valaki jobbra! – morogja.

– Megpróbálhatod! – mondom. – Rendben. Maddox, Reggie szeretné, ha tudnád, hogy amikor morogsz rá, az tesz dolgokat az ágyékával. Nos? Mindenki boldog? Abbamaradhat a zaklatásom?

– Reggie, ne légy pöcs! – mondja Maddox.

Reggie megvonja a vállát, de elengedi a biztonsági övet. – Mondd meg neki, hogy ez is csinált dolgokat az ágyékommal.  

– Azt mondta, hogy ez dolgokat tett az ágyékával – mondom, és nem igazán örülök, hogy mindezt továbbadom.

– Mondd meg neki, hogy ne mondja többé az „ágyék” szót – mondja Maddox.

– Mondd meg neki, hogy úgy felpörgetett, hogy a kőkeményen ágaskodó farkam is beleremegett – mondja Reggie, amit vidáman tolmácsolok.

Maddox egy hosszú pillanatra hallgat, mielőtt rám pillant. – Sajnálom!

– Semmi baj. Megmutatja, hogy milyen ember vagy, ha vele barátkozol – mondom egy kedves mosollyal.

– Így van, igaz? – kérdezi kissé vonakodva.

Ekkor jut eszembe, hogy még nem szóltam, hogy Maddox is jön, és talán figyelmeztetnem kellene a családot.

Én: Hozok magammal valakit.

Patricia: Azt az ellenállhatatlant, akiről Nicolás mesélt?

Nicolás: Azt mondtam, hogy nagydarab. Nem ellenállhatatlan. Szeretném tisztázni a dolgokat.

Patricia: Nicolás, ő ellenállhatatlan vagy nem?

Nicolás: Abbahagyhatnánk ennek a szónak az emlegetését?

Patricia: Amint elismered, hogy az.

Nicolás: Jól van. Igen. Az.

Patricia: Látod, tudtam!

Én: Mi történik?

Patricia: Hozod az ellenállhatatlant, én pedig az ételt. Libby, Vic és Hailey is jönnek.

Én: Kérlek, ne hívd így előttünk.

Patricia: Soha nem szégyenítenélek így meg.

Nicolás: Teljesen megtenné.

Én: Tisztában vagyok vele.

Maddoxra nézek, magamra vonva a figyelmét. – Mi a helyzet? – kérdezi.

– Patricia szégyenbe fog hozni.

– Jó, elegem van abból, hogy Reggie mindent kínossá tesz – mondja. – Jól kijöttél a nevelőszüleiddel?

– Igen. Az elsőt utáltam. Egyfolytában zűrös és ideges voltam, és olyan szigorúak és szeretet nélküliek voltak, de végül átvittek Patriciához. Akkoriban épp vált, és hajlott arra, hogy ne legyen többé nevelőszülő, de az utolsó pillanatban befogadott engem és Seant, mint egy „tessék, tartsd itt ezeket a gyerekeket, amíg találunk valaki mást” típusú dolgot. És hadd mondjam el, hogy mindhármunkat egyedül nevelt fel, és nem volt vele semmi gond.

– Akkor nevelőszülőknél maradtál?

– Hosszú ideig igen. Belefutottam abba a problémába, hogy egy kicsit idősebb vagyok, és sajnos ez néha befolyásolja az örökbefogadás esélyeit. Nem mondom, hogy ez volt az oka, de szerepet játszhatott. De Patricia végül csak örökbe fogadott mindhármunkat. Nicolás és Sean is elég sokat hányódott. Nicolást akarta az anyja, amikor kijött a börtönből, de amikor eljött ez az idő, rögtön visszaesett a régi szokásaiba. Sean ide-oda pattogott Patricia és a biológiai anyja otthona között, mire a bíróság végül alkalmatlannak nyilvánította. Ez azonban túl sokáig tartott.

– Szóval volt idő, amikor Sean nem volt veled? – kérdezi.

– Rövid ideig, de továbbra is ugyanabba az iskolába járt, mint én, és a legtöbbször amúgy is egyenesen Patriciához ment. Néha egy hétbe is beletelt, mire az anyja egyáltalán keresni kezdte. Egyenesen az ajtóhoz viharzott, és Patriciát szidta, amiért megpróbálta „elvenni a fiát”, pedig a fiú már napok óta el volt tűnve, és ő észre sem vette. A harmadik alkalom után Sean megkérte Patriciát, hogy meg tudja-e ezt állítani, ezért Patricia hívta a rendőrséget. Amikor a rendőrök megérkeztek, Patricia bezárta Seant a házba, Sean anyjánál pedig egy baseballütő volt, amivel betörte Patricia ablakait.

– Odarohantam, hogy segítsek, és próbáltam behúzni Patriciát, és Sean anyja megütött a baseballütővel, eltörve a karom. Ekkor ért oda a rendőrség, és Sean hivatalosan is örökbe fogadhatóvá vált Patricia számára.

Maddox rám pillant. – Hogy lehet, hogy mindig belekeveredsz, pedig valójában úgy tűnik, hogy semmi önvédelmi képességed sincs, vagy bármi hasonló?

Rámosolygok. – Nincs szükségem rájuk. Gyorsak a lábaim.

Gyanakvónak tűnik, és nem hibáztatom érte. Amióta ismerem, látta, ahogy egy késes őrült földhöz vágott, lelöktek egy szikláról, most pedig arról mesélek neki, hogy megvertek egy baseballütővel. Nem mondom el neki, hogy a nő valószínűleg csak 45 kiló lehetett, de ha valakinek a szervezete túl sok drogot kap, hajlamos keményebben ütni.

– Mi a véleményed az önvédelmi tanfolyamokról? Még jobb lenne, ha megmutatnám, hogyan kell lőni azzal a fegyverrel.

A gondolat, hogy Maddox mögöttem áll, keze az enyémen, teste szorosan hozzám simul, miközben a fülembe suttogja a fegyverkezelési utasításokat, csodálatosnak hangzik.

– Szeretném.

– Holnap megyünk.

Ezt határozottan szeretném. – Ooh... olyan hamar.

– Igen – mondja. – Ma este, ha korán végzünk.

– Oké, igen, persze – mondom.

– Örülök, hogy olyasvalaki mellett kötöttél ki, aki jót tett veled.

– Köszönöm... Nem mondom, hogy túlságosan könnyű volt. És valószínűleg nem a legjobb gyerek voltam, de ő kitartott mellettem. Eltartott egy darabig, mire igazán megértettem, hogy nem akarta átvenni az anyukám szerepét. Hogy nem kell megvédenem ezt a pozíciót. Ehelyett csak ott volt nekem.

– Tudja, hogy látod a szellemeket?

– Igen, elmondtam neki néhány hónappal azután, hogy hozzá költöztem, de az már egy teljesen más történet. A vicces az, hogy nem Patricia volt az, aki örökbe akart fogadni, vagy szeretett volna gyereket, hanem a férje. De rájött, hogy a férfi megcsalta, és a válás szörnyű volt. A fickó elment ahhoz a nőhöz, akivel lefeküdt, és nem akarta elvinni a gyerekeket, mert az új nő nem akarta őket. Szóval itt volt Patricia, egy nő, aki soha nem tervezte, hogy saját gyerekei lesznek, és hirtelen két gyerekkel ragadt, mielőtt később megkapta volna Nicolást.

– Meglep, hogy nem utasította vissza.

– Eredetileg azt mondta, hogy csak egy-két hétre, amíg egy jobb helyre nem kerül, de azt mondta, hogy soha nem találja meg azt a jobb helyet.

Elmosolyodik. – Elképesztő nőnek tűnik.

– Igen, az.

Amikor behajt Patricia házának kocsifelhajtójára, mondom neki, hogy oldalra parkoljon, mielőtt kiszállna. Ahogy az ajtóhoz megyek, elbizonytalanodom, hogy hogyan sétáljak vele. Álljak közel hozzá? Tartsak megfelelő távolságot közöttünk? Igazából semmi olyat nem mondott nekem, amiből azt gondolnám, hogy akár csak távolról is egy kapcsolat felé tartunk. Szóval...

Ezt nyilván nem nekem kell kitalálnom, mert Reggie lelök a járdáról, és elkezd Maddox mellett strázsálni, amíg Maddox rá nem jön, hogy én már nem vagyok az egyenlet része.

– Jól vagy? – kérdezi Maddox.

– Egyszerűen megbotlottam... mármint Reggie meglökött – mondom, miközben igyekszem utolérni, de amikor az ajtó kilendül, csak annyi látszik, hogy a szexi Maddox ott van, miközben én a háta mögött küzdök.

– Szia – mondja Nicolás mosolyogva.

– Ó, a szívem – jelenti ki Reggie. – Az én... ki ez a pompás, ínycsiklandó férfi?

Megpróbálja ellökni Maddoxot is, miközben Nicoláshoz sétál. – Paraszt! Paraszt! Gyere, mutass be minket egymásnak!

Egy pillanatba telik, mire rájövök, hogy én vagyok a paraszt.

Éles pillantást villantok rá, mielőtt elhaladok mellette, hogy Maddox mellé álljak. – Szia, Nicolás! Emlékszel Maddoxra?

– Igen, a memóriám nem olyan szörnyű – mondja. – Éppen az imént sms-eztünk róla.

Lehet, hogy egy kicsit megrándulok ettől.

– Ööö, igen... mindegy... Egy idegesítő szellem üvölt a fülembe. Szerinte dögös vagy, és nagyon akarja, hogy ezt kifejezzem, és remélem, most, hogy megtettem ezt, elhúz a picsába.

Nicolás csak nevet, de észreveszem, hogy kicsit elpirul. – Hogyan vonzod ezeket a begerjedt szellemeket?

– Ez a specialitásom – mondom, miközben bevezetem Maddoxot.

Libby, Sean lánya szalad hozzám, és megölel. – Itt van apa?

– Nem örülsz, hogy láthatsz? – cukkolom.

– Eh... – mondja vigyorogva.

– Te kis pimasz kölyök! – mondom, miközben megcsiklandozom.

Kuncog, és ugrándozik, de közben körülnézek Sean után. Nem látom, de ez nem jelenti azt, hogy nincs itt. Reméltem, hogy két legyet üthetek egy csapásra azzal, hogy Libby és Patricia is itt van, de úgy tűnik, nem lesz szerencsém. Tényleg elment a picsába.

– És? – kérdezi.

– Nem, nincs itt, kölyök, de majd szólok, amint felbukkan.

– Oké – mondja mosolyogva.

Patricia fordul be a sarkon, és Maddox felé veszi az irányt. – Nem találkozhattam veled, amikor a család többi tagja. Nem voltam a városban. Patricia vagyok – mondja meleg mosollyal. Emlékszem, milyen meleg volt az a mosoly, amikor először láttam. Éppen vált, és az egész élete a feje tetejére állt, amikor megismert, de akkor is képes volt így mosolyogni rám, és nem fogok hazudni, szükségem volt rá.

Sok mindenre volt szükségem, de előtérbe helyezett engem, és szerencsés voltam, hogy ő volt nekem. Akkoriban már Sean is ott volt, és nem sok idő telt el, mire a testvérem lett.

– Én is örülök, hogy megismerhetem – mondja Maddox, miközben kezet ráz vele.

– Mi történt a kezeddel? – kérdezi Patricia.

Mivel a kezem egy kicsit jobban volt, átváltottam ragtapaszra, hogy eltakarjam az egyik kezemen a nagyobb vágást, a másikon pedig a horzsolásokat, hogy senki ne vegye észre, és ne kérdezősködjön róluk.

– Túrázás közben elestem, mint egy ügyetlen idióta. Lecsúsztam egy sziklás részen, ahol lehorzsoltam az ujjaimat, de jól vagyok. Nyilvánvalóan jól vagyok. Maddox ott volt, hogy megmentsen. Tulajdonképpen azért tettem, hogy megmentsen, és beteljesítse a fantáziámat, hogy megment egy szexi férfi – mondom.

Patricia nem tűnik túlságosan szórakozottnak, de úgy tűnik, a fecsegésem eléggé elterelte a figyelmét. – Óvatosabbnak kell lenned!

– Az leszek!

Nem tűnik biztosnak, de bólint. – Rendben, együnk!

– Hogy került hozzád ennyi étel? – kérdezi Hailey, amikor besétálunk a konyhába, ahol a férje, Vic a mosogató fölé hajol.

– Ó, szóval úgy volt, hogy lesz egy megbeszélésünk, amihez biztosítanak étkezést, és a csapat, akivel találkoztunk, valami vészhelyzetbe került, vagy ilyesmi. Mondtam nekik, hogy nem hagyom, hogy a kaja kárba vesszen, ezért szétosztottuk a csapatom között. Én természetesen az összes jót elhoztam. Én végzem a legjobb munkát, úgyhogy úgy érzem, ez így helyes – mondja vigyorogva.

– Továbbra is azt mondom, hogy te fogod irányítani a helyet, mielőtt minden el lenne intézve – mondja Nicolás. – Ha kell, meg tudok fenyegetni néhány embert.

Felvonja a szemöldökét. – Nem, megint dühkezelési órákra kell járnod?

– Tökéletes voltam! Soha nem csináltam semmi rosszat. Ez csak az a szociális munkás volt, aki bepánikolt emiatt az egy apró dolog miatt – mondja.

– Felgyújtottad a fészert – emlékeztetem. Őszintén, Nicolás tényleg soha nem tett semmi rosszat. Csendes volt, és csak figyelt. Patricia ezért is kapott dührohamot a dühkezelési óra miatt, hiszen Nicolás nem is számított dühös gyereknek.

– Egyszer. Vagy tizenötször elszöktél. És nem kaptál semmit, mert te voltál a kedvenc gyerek – mondja Nicolás.

– Megbüntettem, és elvettem tőle a telefont – emlékezteti Patricia.

– Az egyetlen barátai halottak voltak... – mondja Nicolás.

– Igen, nos, ha fel akartam volna hívni őket, nem tudtam volna – mondom.

– És mi van veled, Maddox? Mi olyat tettél, ami rosszabb lehet annál, mint hogy véletlenül felgyújtottam a fészert? – kérdezi Nicolás.

Maddox nem hagy időt arra, hogy elgondolkodjon a kérdésen, mielőtt válaszolna. – Hm... nem. Semmi. Mindent tökéletesen csinálok.

– És mi van azzal, amikor letartóztattál? – kérdezem.

Megrázza a fejét. – Önként jöttél velem.

– Önként letartóztattad magad? – kérdezi Nicolás tőlem.

– Nem! Ő... átvert a jó megjelenésével. Például: „Hé, bébi, nézd ezt a szép kemény hátsó ülést, gyere, ülj rá.” Nem az én hibám, hogy amikor morog, olyan dolgokat teszek, amiket később megkérdőjelezek.

– Csak ez volt kemény? – motyogja Nicolás az orra alatt, hogy Libby ne hallja.

Persze Patricia továbbra is hallja, és a szeme összeszűkül, de Nicolás nem hajlandó ránézni.

– Miért nem eszünk? – mondja Patricia.

– Megegyeztünk.

Megpakoljuk a tányérokat, és leülünk az asztalhoz, amely köré több extra szék van összezsúfolva. Hailey, Libby és Vic nem mindig csatlakoznak hozzánk, de tudom, hogy Patricia imádja látni Libbyt, és amikor csak teheti, meghívja őket.

Reggie bepréseli magát, amíg az ölembe nem ül.

– Szóval... Nicolás, ugye? – kérdezi Reggie, miközben őt bámulja.

Nicolás egy kicsit másfelé fordítja a figyelmét, és felém bámul, mielőtt visszatérne az evéshez. – Mindig furcsává teszed a dolgokat – motyogja halkan, mivel a családban most épp heves vita folyik arról, hogy a Hófehérke című film szexista-e vagy sem.

– Tényleg nincs okod panaszra, amikor az én ölemben ül – mondom Nicolásnak.

– Ki ül az öledben? – kérdezi Maddox.

– Mit gondolsz, ki az? – válaszolom.

Maddox a kezét lengeti az ölem körül, és nem tesz semmit, hogy segítsen. – Mondd meg neki, hogy szálljon le!

– Meghallgat valaha is?

– Hmm... – Maddox visszatér az evéshez, ami egyértelműen azt jelenti, hogy nem, nem hallgat. – Érzed őket, Nicolás?

– Nem igazán. Csak érzem, hogy valami más. Hiro mintha felturbózna valamit, hogy úgy érezzem, mintha szinte éreznék valamit a szemem sarkából, de nincs egészen ott, amikor odanézek. Bár ez csak akkor van, amikor a közelében vagyok – mondja.

– Nicolás... volt valami, amibe Sean valaha is belekeveredett egy Franklin Schutt nevű fickóval, vagy egy Sasha Lopez nevű nővel? – kérdezem.

– Franklin és Sasha? – Egy pillanatig gondolkodik, mielőtt megrázza a fejét. – Nem tudok róla. Nem ismerem túl sok mostani barátját. Talán velük dolgozott?

– Nem, Franklin fogorvos volt, Sasha pedig ápolónő – mondja Maddox.

– Nos, nem emlékszem ezekre a nevekre.

– Mibe keveredtél? – kérdezi Patricia, amitől kicsit összerezzenek. Nem lett volna szabad ezt az asztalnál felhoznom.

– Azt hittem, azzal vagy elfoglalva, hogy arról beszélsz, hogy valami mennyire szexista – mondom.

Figyelmesen néz rám. – Igen, de a radarom mindig figyeli, mikor történik valami, aminek nem kellene – mondja, és a szemei egyenesen rám szegeződnek.

– Semmi – mondom mosolyogva.

– Esküszöm, ha még egyszer hallom, hogy valami meggondolatlanságot csinálsz, kirúglak ebből a családból! Nem veszíthetek el még egy fiút – mondja.

Bűntudat tölt el, miközben megrázom a fejem. – Nem vagyok meggondolatlan.

A szemei még jobban összeszűkülnek. Világos, hogy átlát rajtam. Nicolás nagy szemeket mereszt rám, mint gyerekkoromban, amikor bajba kerültem, mert halottak után futottam.

Maddox halálosan csendben van, mintha biztos lenne benne, hogy ha nem mozdul, akkor nem játszik szerepet ebben az egészben.

– Figyellek!

– Megjegyeztem – mondom, mielőtt kénytelen lennék csatlakozni a szörnyű filmes vitához.

Miután befejeztük az evést, biccentek Maddoxnak, és felsietek a lépcsőn, mielőtt Patricia felderíthetne, hogy megdorgáljon.

– Félelmetes nő – viccelődik Maddox, bár ha akarná, össze tudná nyomni Patriciát.

– Ugye? Próbálj meg mellette felnőni – mondom vigyorogva, miközben kinyitok egy csukott ajtót. A szoba nagyrészt ugyanaz maradt, amióta itt lakom, de észreveszem, hogy Libby néhány játéka hever szanaszét.

– Sean itt van? – kérdezi Maddox kíváncsian.

– Nincs... egyértelműen kerül engem. Ezek itt Sean gyerekkori cuccai – mondom, miközben a hálószoba felé intek. – Úgy tűnik, nem sok minden maradt belőle.

– Volt saját szobája? – kérdezi.

– Igen, Nicolás és én osztoztunk a szobán. Seannak és nekem is saját szobánk volt, amíg Nicolás nem került a képbe, és mivel az én szobám valamennyivel nagyobb volt, begyömöszölte Nicolast.

Maddox felvesz egy fényképet, amelyen a fiatal Sean, Nicolás és én együtt ülünk a hintán, amely valaha a hátsó udvaron állt. Nyilvánvalóan nem három tinédzser fiúnak szánták, és a kép után nem sokkal össze is tört a súlyunktól.

– Sajnálom, hogy elvesztetted életed egy ilyen nagy részét. Tudom, hogy még mindig... az életedben van, de ez most más – mondja.

Rámosolygok. – Az – ismerem el.

Pár percig nézelődünk a szobában, de egyértelmű, hogy itt nincs semmi használható, ezért kimegyek a folyosóra. Ahelyett, hogy lemennék, a régi szobám felé fordulok. – Akarod látni a régi szobámat teljes pompájában?

– Szeretném – mondja. – Voltak modell fiúk a falakon?

– Nem, Nicolásnak volt elég sportos, szűk ruhás sráca, hogy kielégítse a fantáziámat – mondom vigyorogva, miközben kinyitom az ajtót. Az biztos, hogy a régi poszterek még mindig ott vannak, a sarkaikon bepördülve.

– Patricia mindig rávesz minket, hogy itt aludjunk karácsony este, úgyhogy mindent úgy hagyott, ahogy van – mondom.

– Ez jó móka – mondja, miközben körbesétál. – Ez volt a kedvenced? – Egy szűk ruhás focistára mutat, aki egy labdát tart a kezében, és minden tekintetben bűnösnek tűnik.

– Úgy értem... hibáztathatsz érte? – kérdezem egy kacsintással.

Felnevet, miközben az én oldalamra megy a szobában, hogy felvegyen és átnézzen szinte mindent.

– Nem túl izgalmas, ugye? – kérdezem.

–  Szerintem az – mondja, miközben megfordul, így finoman meglököm az ikerágy felé. Lenyomom rá, felemelem az állát, és az ajkaimat az övéhez nyomom, képtelen vagyok tovább visszatartani. A keze a derekam köré fonódik, és az ölébe húz, miközben az ajkai mohón az enyémhez simulnak.

Tudom, hogy eléggé udvariatlan vagyok, amikor a családomból bárki beeshet, és valószínűleg bármelyik pillanatban be is fog, de nem érdekel. Soha nem volt még senkim, akit felvonultathatnék a családom előtt, és bár nem vagyok benne biztos, hogy ő az enyém, de a gondolat, hogy én is felvonulhatok, nagyon izgalmas.

A nyelve az ajkaimat súrolja, én pedig szétnyitom őket, miközben a csípőmet felé ringatom. Szerencsére Reggie odalent van, és Nicolásra bámul, Natalie pedig sehol sincs.

Maddox keze a pólóm alá csúszik, ujjai végigsimítanak a hátamon, amitől megborzongok. Többet akarok belőle... többre van szükségem belőle. Hozzásimulok, és csak annyira húzódom vissza, hogy levegőhöz jussak, mielőtt még erősebben simulnék hozzá.

– Bocsánat, hogy megzavarom a szerelmi ünnepet, de társaságotok érkezik – mondja Reggie, amikor beugrik a jelenetbe.

A meglepetéstől egy „Basszus” hanggal rándulok hátra, és majdnem leesek Maddox öléből, aki mindent megtesz, hogy elkapjon. Gyorsan leszállok, és elmagyarázom, mi folyik itt, mielőtt úgy tennék, mintha minden rendben lenne, amikor kinyílik az ajtó, és belép Nicolás.

– Mit csináltok ti ketten? – kérdezi.

– Uhh... – Újra tinédzsernek érzem magam, amikor meg kell magyaráznom, hogy nem az ágyon smároltam egy dögös sráccal.

– Seannal. Leszarom, hogy ti ketten nyalakodtok-e, vagy ilyesmi – mondja szórakozottan.

– Ó, ööö... semmit – mondom, majd a legjobb, ártatlanságtól duzzadó mosolyomat villantom rá.

A szemei összeszűkülnek, mintha esetleg hazudnék.

– Ugyan már, ne hazudj nekem!

– Csak reméltem, hogy találunk valamit, ami választ adhat – mondom.

– Azt hiszem, abba kell hagynod! Ez kezd kicsúszni az irányítás alól. – Maddoxra pillant. – És nem szabad belerángatnod ebbe! Hiro egyszerre ostoba és okos, de túl gyakran hagyja, hogy ezek a hősies ötletek belerángassák olyasmibe, amibe nem szabadna beledugnia az orrát.

– Tudom – mondja Maddox. – Kivételes figyelemmel vigyázok rá.

Nicolás nem tűnik meggyőzöttnek, de megvonja a vállát, és megfordul, mielőtt távozik. Látszik rajta, hogy kicsit mérges, de nem tudom, mi mást mondhatnék neki. Azt sem értem, hogy miért nem akarja megtalálni Sean gyilkosát. Tudom, hogy ő nem állt olyan közel Seanhoz, mint én, de hát testvérek voltunk, nem igaz?

Libby kukkant a szobába. – Mit csinálsz?

– Régi dolgokat nézek át.

– Ó! Nagymama küldött fel, hogy megnézzem, mit csinálsz. Csak annyit mondott: „Jobb, ha nem nyúlnak Sean cuccaihoz, és nem keverik megint a bajt” – gúnyolódik Patricia hangján.

Rámosolygok. – Nincs semmi, amibe belekeveredhetnék.

– Fent van a padláson. Tele van apa cuccaival a házából. Nagymama azt mondta, ha majd idősebb leszek, mindet megkaphatom, de csak akkor, ha már nagyobb leszek. Nem tudom pontosan, hány évesnek kell lennem. Már nem vagyok gyerek!

– Sean cuccai a padláson vannak? – kérdezem meglepődve.

– Igen, itt voltam, amikor Nicolás felvitte oda. Nagymama azonban azt mondta, hogy máshová kell mennünk, így nem tudtam megnézni. Moziba mentünk.

– Megmondhatod a nagyinak, hogy egészen biztosan nem csinálunk semmi rosszat, hogy lent tartsuk, hogy legyen időnk átnézni? – kérdezem.

Egy pillanatra elgondolkodik rajta. – Ha hozol nekem valamit.

– Megegyeztünk – mondom, miközben a folyosóra sietek, és meggyőződöm róla, hogy Nicolás eltűnt, mielőtt lehúzom a létrát. Felmegyek, Maddox pedig szorosan mögöttem jön, majd megrántom a lámpához rögzített zsinórt. Nincs elég hely, hogy felálljunk, különösen egy olyan magas embernek, mint Maddox, ezért át kell kúsznunk a dobozhalomhoz. Kinyitom az elsőt, de csak karácsonyi díszek vannak benne, így továbblépek a következőhöz. A dobozok felét átnézzük, mire Maddox talál valamit.

– Ez az övé? – kérdezi, miközben int, hogy menjek oda.

Odasietek hozzá, és kinyitom a dobozt, mielőtt belenéznek, és Sean régi focimezét látom a tetején. – Hát persze – mondom, miközben odacsúsztatom hozzá a dobozt, és kinyitom a sajátomat.

Kotorászni kezdek benne, darabokat húzok ki belőle, és olyan kis kincseket csomagolok ki, amelyeket már rég nem láttam. Fáj, de tudom, hogy sokkal jobban fájna, ha tudnám, hogy soha többé nem láthatom őt. Hogy a fenébe bírják mások ezt a szart?

– Évkönyv – mondja Maddox, miközben elkezdi kinyitni. – Tudod, hogy ez milyen évfolyama volt?

Ránézek, és egy pillanatra elgondolkodom. – Egy osztállyal fölöttem volt, tehát junior.

Miközben ő lapozgatja, én addig kutatok a dobozok között, amíg meg nem találok egy régi kulcstartót, amit szeretett, de túlságosan szégyellte bevallani. Még abból az időből való volt, amikor Patricia elvitt minket Disney Worldbe, és mindannyiunknak egyforma Disney kulcstartót vett. Mindegyiken Mickey egér volt, és Sean folyton arról beszélt, hogy túl öreg már a Mickey egér kulcstartókhoz, de nagyon dédelgette azt az átkozottat. Mindenkinek azt mondta, hogy csak azért hordja magával, hogy Patriciát boldoggá tegye, de én tudom, hogy ez volt az egyik első dolog, amit valaha is kapott.

Ezért a zsebembe csúsztatom. Bár szívesen megtartanám magamnak, van belőle elég, és biztos vagyok benne, hogy Libby is örülne neki.

– Miért van Sean egy régi képe az évkönyvben? Nem egyezik a többivel, mégis az emberek a hátuljába úgy írtak neki dolgokat, mintha ott lett volna – mondja Maddox.

Odamászok hozzá, és megnézem a Seanról készült képet. Tényleg fiatalnak tűnik rajta, és a háttér nem illik a többihez, de soha nem vettem volna észre, ha Maddox nem mutat rá. – Hmm... erre nem emlékszem...

– Biztos lemaradt a fotózásról? Az anyukájával volt akkoriban?

– Ez az az év, amikor az anyja teljesen megőrült... – mondom, mielőtt bólintok, és az ujjammal a fotóra koppintok. – Így van! Az anyja kivette őt ebből az iskolából. Ez volt az egyik alkalom, amikor visszavitték hozzá. Az anyja azt akarta, hogy abba az iskolába járjon, ahova ő akarta, mert nem bírta elviselni, hogy egy olyan iskolába vigye, ahová Patricia akarta, hogy járjon.

– Mennyi ideig volt távol?

– Nem tudom... nem volt hosszú. Talán két hét? Ahogy mondtam, sok volt az oda-vissza. Azt mondták neki, hogy az anyjánál kell maradnia, ő meg magától visszajött ide, szóval sosem tűnt úgy, mintha tényleg elment volna, érted?

– Emlékszel az iskola nevére? – kérdezi Maddox.

– Fogalmam sincs – mondom, miközben előveszi a telefonját, és babrálni kezd rajta.

– Közintézmény? Privát? Alapítványi? – kérdezi.

– Én... őszintén szólva, olyan régen volt, és annyi dráma volt... talán ha hallanám az iskola nevét, tudnék valamit mondani neked.

– Dale’s Public?

Megrázom a fejem. – Nem. Tudom, hogy nem az volt.

– Magnolia Charter?

Egy pillanatig gondolkodom, mielőtt megvonom a vállam. – Talán? Megkérdezhetem Patriciát.

– Ez az az iskola, ahová Franklin járt.

– Igen, de Sean vagy két évvel fiatalabb Franklinnél, igaz? Én csak... szerinted Sean csinált valamit? – kérdezem, kissé védekezőn. Tudom, hogy ez nem helyes tőlem, de a gondolat, hogy Sean... megérdemelne valami ilyesmit... fel sem tudom fogni. – Sean jó srác volt. Tudom, hogy szar szülei voltak, és nem a legjobb neveltetést kapta, de senkit sem bántott volna.

Maddox felém nyújtja a kezét, és óvatosan megfogja a kezemet, vigyázva az ujjaimra. – Hiro, én nem ezt mondom, és soha nem is mondanék ilyet. Az én dolgom az, hogy minden szempontot megvizsgáljak, és soha ne mutogassak ujjal, vagy vádaskodjak szilárd bizonyítékok nélkül. Jelenleg azt keresem, hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ha megtalálom a kapcsolatot, akkor van rá esély, hogy megakadályozhatom, hogy mással is történjen valami, oké?

Bólintok, ő pedig gyengéden összekoccantja a fejünket.

– Bízz bennem! – mondja, halk és gyengéd hangon.

– Bízom.

– Megteszek mindent, amit tudok a bátyádért, úgyhogy ne nézz rám ilyen szomorúan!

– Köszönöm – mondom, miközben megcsókolja az arcom.

És ezt komolyan gondolom, de nem tudok nem elgondolkodni azon, hogy mi fog történni ezután.

 

Huszonhatodik fejezet

 

HIRO

 

Fordította: Jane

 

Ahogy Maddox lakásában a kanapén ülök és nézem, ahogy fel-alá járkál, nem tudok másra gondolni csak arra, hogy milyen mocskosul buja dolgokat szeretnék csinálni ezzel a férfival. Azt akarom, hogy ő is nagyon dögös dolgokat csináljon velem.

Most éppen ideges. Valaki a munkahelyén „teljesen haszontalan, a feje olyan mélyen a seggében van, hogy már a száján jön ki”, vagy bárhogy is legyen ez a mondás. De ahogy morgolódik és dühöng, valami megmoccan a nadrágomban, és nem tudom nem megkérdőjelezni a józan eszemet.

Ez nem helyes, ugye?

Ahhh... amikor ilyen jól néz ki, számít ez egyáltalán?

Maddox leteszi a telefont mielőtt rám néz.

– Ez a kibaszott idióta…

– Oké, mielőtt mindent elmesélnél, nagyon érdekel, amit mondani akarsz, de az inged piszkos, és szerintem le kéne venned.

– Kosz van az ingemen? – kérdezi, miközben lenéz rá, jogosan zavartan, mert makulátlanul néz ki.

– Hátul.

Elfordítja a fejét, hogy megnézze, de szerencsére nem túl sikeres a mozdulattal, mert különben rájönne, hogy hazudok. Szóval kigombolja, leveszi, és megnézi, én pedig bámulhatom a mellkasát. Ez a férfi kurva jól van felépítve. Nem túl izmos, de egyértelmű, hogy nagyszerűen vigyáz magára. És több tetoválása is van. Hogy a fenébe nem vettem észre, hogy van más tetoválása is a karján lévőn kívül, amit alig láttam? Miért teszi ez még szexibbé? Hogy lehet, hogy minden, amit csinál, kibaszottul dögös? Ez nem lehet legális, ugye?

Még mindig az ingjét vizsgálja, nyilvánvalóan tudatában annak, hogy mit tettem. – Szóval, az a fickó, aki kibaszott idióta… – sürgetem.

– Igen – morogja, és drámai hatás érdekében a földre dobja az inget, minden gondolata a nem létező foltról eltűnik, és újra fel-alá járkál. – Oké. Szóval ez a kibaszott seggfej belekeveredett a tegnapi rajtaütésbe.

– Aha. Húzd le egy kicsit a nadrágodat. Azt hiszem, van egy bogár...

– Bogár? – kérdezi, miközben lefelé pillant, majd rám néz, szemeit összeszűkítve. – Az a célod, hogy meztelenre vetkőzzek, a legfurcsább módon, amit valaha láttam, hogy bárki megpróbáljon meztelenre vetkőztetni egy másik embert?

Nagyon igyekszem komoly arcot vágni, miközben egyenesen a szemébe nézek. – Nem tudom, mit csinálok, de az, ahogy morgolódsz az emberekre, kurvára felizgat, és gondoltam, ha meztelenül morgolódnál az emberekre, az egyszerűen tökéletessé tenné a napomat.

– Reggie suttog valamit a füledbe?

– Nem, Reggie épp valakit követ. Csak te, én és a madaram vagyunk itt – mondom, miközben Spite-ra mutatok, aki épp Bandita hátán lovagol, mintha ez a madarak szokása lenne. Az, hogy mennyire nem érdekel a dolog, elég nyilvánvaló, mivel nem vesztegetem az időt azzal, hogy kommentáljam, hanem visszatérek ahhoz, hogy az előttem álló jóképű férfit nézzem.

Rendben, a macskán lovagló madár egy kicsit elvonja a figyelmemet.

– Szóval... azt akarod, hogy leszopjalak? – kérdezi Maddox csillogó szemmel. Nem számít, a MadárMacska már nem létezik, a figyelmem teljes mértékben erre a férfire irányul.

– Hát... úgy értem... biztosan nem panaszkodnék.

Ő felhorkant, majd megfordul, odajön hozzám, az ujjait a hajamba túrja és rám néz. – Szereted, amikor morgok az emberekre?

– Igen. Imádom a morgó, morajló hangodat. Imádom, hogy a mellkasod megfeszül és megduzzad, mintha arra készülnél, hogy szétrúgd a seggüket.

– Én... ez... kezdem úgy érezni, hogy most már csak viccelődsz velem.

– Lehet – ugratom.

– Akkor talán el kell érnem, hogy ne tudj viccelődni velem – mondja, hangja mély és morgós, amitől a farkam feláll.

Maddox lehajol, és felemel, remélhetőleg azért, hogy extázisba repítsen.

Óvatosan nem fogom meg a fájó kezeimmel, hanem a karomat a nyaka köré fonom, miközben figyelmesen nézem, mielőtt az ajkaim az övéhez érnek. Valami bátorítót suttog, miközben a hálószobájába visz, ahol az ágyra fektet. Azonnal a nadrágja felé nyúlok, de ő megragadja a kezem.

– Fáj a kezed. Ne sérülj meg még jobban!

– Jól vagyok! Főztem, dolgoztam és minden egyéb.

– Igen, és azt mondtad, hogy a tenyereddel fogsz meg dolgokat. Hogy fogod megfogni a nadrágomat a tenyereddel?

Amíg levehetem a nadrágját, nem érdekel.

– Varázslatosan.

– Nem – mondja, miközben hátradől és megfogja a bilincseit.

– Ó? Mit akarsz azzal? – kérdezem, miközben hátamra fektet. A kezei felcsúsznak a karjaimon, ahol az egyik csuklómra pattintja a bilincset, majd a bilincset az ágykeret oszlopára akasztja, és a másik csuklómra is rápattintja.

– Csak így bízhatok abban, hogy nem sérül meg a kezed – mondja csipkelődő pillantással, ami miatt úgy döntök, hogy bármit megteszek, csak ő meztelen legyen.

Kinyújtom a lábam, és a lábujjaimmal megfogom a nadrágja elejét, majd előre rántom. – Akkor vedd le ezt a nadrágot.

– Lehet, hogy előbb a te nadrágodat akarom levenni?

– Nem... Elég biztos vagyok benne, hogy először neked kell levenned a saját nadrágodat, különben az enyém sem kerül le.

Maddox felhorkant ezen az új szabályon, de amikor felemelem a fejem, hogy nézzem, ahogy lassan kigombolja a nadrágját, a szemei figyelmesen követnek. Farmerja egyik oldalát lecsúsztatja, majd a másikat is lehúzza, és az alsóneműjével együtt leveszi, felfedve nagy farkát.

Felmászik az ágyra, miközben a szemem végigfut a meztelen testén, mindent magamba szívva, és minden centiméterét imádva. Azt akarom, hogy rajtam legyen, bennem legyen, hozzám érjen, de úgy döntök, hogy türelmes leszek, legalábbis most, amikor nem érhetek hozzá.

Nem, ma este a kegyelmére vagyok bízva, és imádom minden pillanatát.

– Te egyszerűen imádod, ha bilincsben vagyok, ugye? Így telt az első randink, és így fog végződni ez is – ugratom.

– Azt a napot, amikor bevittelek, randinak nevezed? – kérdezi vigyorogva. – Ráadásul soha nem tettem rád bilincset!

– Á, igaz, elfelejtettem, te csak zaklattál és őrizetbe vettél – mondom.

Ő megrázza a fejét, miközben kezei a hasamon pihennek, majd felkúsznak a mellkasomra, és visszacsúsznak az oldalamra. Megborzongok az érintéstől, a testem hőmérséklete emelkedik.

– Tényleg megérdemelted. Az emberek sok mindent megengedtek neked a gonoszul elbűvölő mosolyod miatt – mondja, miközben a száját a mellkasomra hajtja. Pontosan a közepére ad egy csókot, majd megszívja a bőrt. – Csak rájuk nézel, és megkapod, amit akarsz.

– Talán te voltál az egyetlen, akitől igazán akartam, hogy megkapjam, amit akarok? – vetem fel, miközben a nyelve megtalálja a mellbimbómat. Úgy döntök, hogy higgyen, amit akar, miközben szopogatja a mellbimbómat, majd lefelé halad a szájával az érzékeny bőrömön, csókolva és szopogatva, amíg el nem éri a nadrágomat.

Maddox megcsókolja a nadrágom feletti részt, miközben az ujja alá csúszik, gyengéden simogatja a bőrömet, én pedig remegek a vágyakozó izgalomtól. Felnéz rám, miközben kigombolja a nadrágomat, és lecsúsztatja a csípőmről, a bokszeralsóm pedig a helyén marad. Az ujjait a szövet alá csúsztatja, miközben érzem, ahogy a szájából áradó hőség a bőrömet éri. Csábító ujjaival lehúzza az alsónadrágomat, kiszabadítva fájó farkamat.

Amikor ujjaival végigsimít a hosszán, felnyögök, mert még a leggyengédebb érintés is borzongást kelt a testemben. Nyelvével megérinti a hegyét, én pedig bámulom, teljesen meghipnotizálva ettől a gyönyörű férfitől.

Élesen szívom be a levegőt, amikor a farkam hegyét a szájába veszi, és körülölel a melegség. Lefelé halad a farkamon, én pedig sürgető vágyat érzek, hogy lenyúljak és megérintsem. De van valami izgalmas abban, hogy a kegyelmére vagyok utalva. Itt vagyok bezárva, képtelen bármit is tenni, csak élvezettel vonaglani, miközben a szája lecsúszik rajtam, az ujjai dörzsölik a golyóimat, majd visszatérnek a farkam tövéhez.

És amikor lenyúl, hogy megsimogassa magát, nem tudom elvenni a szemem róla. Nem tudom... ó, de ahogy a vágy hullámzik bennem. Az élvezet elborít, ahogy szív, nyal és simogat, miközben zihálok alatta.

Nedves ujját a farpofáim közé csúsztatja, lecsúsztatja, dörzsöli érzékeny bőrömet, mielőtt épp csak az ujjhegyét tolja belém. Kihúzza, majd mélyebbre tolja, dörzsölve, amíg nem érzem, hogy az ujja megérinti azt az édes pontot bennem.

Felnyögök, amikor újra megérinti azt a pontot, és ettől remegni kezdek. Lehajtja a fejét, erősebben szopogat, miközben én alatta vonaglok, képtelen vagyok elviselni a további gyönyört, az érintéseit, simogatásait. Megőrjít.

– El fogok menni – mondom, de ő nem áll le. Inkább még erősebben szopogat. Újra felnyögök, miközben elélvezek, a mámor átjár, miközben ő tovább szopogat és dörzsöl. Lenézek, és megpillantom, ahogy önmagát is simogatja, és azt kívánom, hogy bárcsak megérinthetném, vagy örömet okozhatnék neki, de most nem is érdekel túlságosan, amikor ilyen mámorító extázisba taszít.

Leveszi a száját a farkamról, és nyög, amikor elélvez.

Maddox felkúszik a testemen, és csókolgat, míg el nem éri az ajkaimat, miközben az éjjeliszekrényen turkál, amíg meg nem találja a bilincs kulcsát. Elveszi, és becsúsztatja a bilincsbe, szabadjára engedve az egyik kezem. Karomat a nyakára fektetem, és magamhoz húzom, mielőtt a másikat is kiengedné. Egész éjjel hozzá bújhatnék, ha hagyná. Magához húz, átfordít, így én vagyok felül, miközben kezei végigsimítják a testemet.

Megcsókolom az ajkait, miközben a másik csuklóm után nyúl, és megpróbálja kinyitni a bilincset. A fém bilincs leesik, miközben közelebb húz magához.

– Ó, Istenem! Nem hiszem el, hogy ezt végig tudtuk csinálni megszakítás nélkül – mondom.

– Úgy érted, nem volt közönségünk?

– Visszatartottam őket! – kiáltja Natalie az ajtón keresztül.

Összeszorul a gyomrom. – Hallgatóztak.

– Oké... ez... felkavaró – mondja.

Elkezdek nevetni, miközben a fejemet a mellkasához hajtom. – Pszt, tegyünk úgy, mintha nem is léteznének – mondom.

– Azt hiszem, ez lesz a legjobb.

Az ujjai végigsimítják a hátamat, gyengéden siklanak végig rajtam, miközben becsukom a szemem, tudva, hogy valamikor meg kell mozdulunk, de most nem akarok sehova sem menni.