7.-8. Fejezet

 

Hetedik fejezet

MADDOX

 

Fordította: Szilvi

 

Szellemek.

Szellemek mesélnek neki a halottakról.

Mekkora hülyének néz engem?

– Mi ez a tekintet? – kérdezi Ben, miközben az asztalomhoz megyek.

– Milyen tekintet? – kérdezem, talán egy kicsit túl élesen. Nem az én hibám, hogy ma minden szarul megy.

– Úgy nézel ki, mint aki cukorkát lopott egy kisbabától, miközben citromot szopogatott, és rálépett a macskája farkára – mondja, és túlságosan is szórakozottnak tűnik mindettől. Élvezi az ingerültségemet, ami arra enged következtetni, hogy ő áll a tréfa mögött.

– Te vetted rá Hirót erre? – kérdezem, pokolian szkeptikusan.

– Rávettem...? – Most ő néz szkeptikusan.

Hosszú pillanatig tanulmányozom Ben arcát, de egy dolgot tudok a bátyámról, pocsékul tud titkolózni, szóval nem hiszem, hogy ő az... valószínűleg. Ki tudja? Úgy tűnik, mindenkinek vannak titkai.

– Miről beszélsz? – kérdezi.

– Semmi, nem érek rá! – mondom.

Ben csak megvonja a vállát, majd folytatja az útját, én pedig visszatérek a számítógépemhez.

Honnan a fenéből tudott Hiro a gyilkosságról? Biztosan olyan valaki eteti ezzel a szarsággal, aki itt dolgozik. Vagy lehallgatja... de akkor... hmm...

Felkapom a laptopomat és bevágom a táskába, mielőtt újra kisietek az ajtón. Van egy kis időm, mielőtt feltétlenül vissza kell mennem a helyszínre. Azért jöttem vissza az őrsre, hogy befejezzek néhány dolgot egy másik üggyel kapcsolatban, amiről úgy döntök, később is elintézhetem. Ehelyett a közeli kórházhoz hajtok, és bemegyek. A recepción Randy Offermant után érdeklődöm, és gond nélkül a szobájába irányítanak. Már nincs az intenzív osztályon, így képes lesz beszélni, és remélhetőleg néhány választ is adhat arra, amit keresek.

Amikor az ajtóhoz érek, kopogok, majd lassan kinyitom, és meglátom az ágyban ülő férfit. Ahhoz képest, hogy tíz órával korábban szívrohamot kapott, elég virgoncnak tűnik.

– Azért jött, hogy megvizsgáljon? – kérdezi, azt hiszem, azt feltételezi, hogy orvos vagyok, vagy valami hasonló. Remélhetőleg orvosra gondol, mert nem vagyok benne biztos, hogy bárki másnak kellene őt megvizsgálnia.

– Nincs vizsgálat. Csak néhány kérdésem lenne. Randy Offerman, igaz?

Elég mogorván néz rám. – Igen. Ki kérdezi?

– Booker nyomozó vagyok – mondom, miközben felmutatom neki a jelvényemet. – Feltehetnék Önnek néhány kérdést?

Felvonja a szemöldökét. – Nyomozó?

– Igen.

– A szívrohamomat vizsgálja? – kérdezi az idősebb férfi, miközben úgy néz rám, mintha őrült lennék. – Csak egy kicsi volt. Azt mondták, egyáltalán nem lett volna nagy ügy, ha nem verem be az istenverte fejemet zuhanás közben. Agyrázkódás. Baromság! Kibaszott hülye pult az útban, ha engem kérdez!

Nem vagyok benne biztos, hogy melyik része a baromság, de csak bólintok felé. – Elég jól van néhány kérdéshez?

– Persze, ki vele! Remélhetőleg több esze van, mint annak az együgyű nővérnek. Szegény lány egyenesen ostoba. Sírva távozott – mondja.

Milyen kedves úriember. – Ha jól tudom, van egy Hiro Moore nevű bérlője.

Rövid biccentéssel válaszol, mielőtt összerezzen. Biztos még mindig fáj a feje, vagy talán ez a karma, amiért megríkatta az ápolónőt. – Igen, azt mondták, ő talált rám tegnap este... azt is mondták, meg is halhattam volna, ha nem teszi. Arról van szó? Az ő bűntettéről?

– Az ő bűntettéről? – kérdezem zavartan. Korábban már utánanéztem Hirónak, és néhány apróságon kívül nincs semmi ellene. Tizennégy évesen szedték össze sötétedés után egy közparkban, és egy ügy fiatalkorú vezetésért, amit a szociális munkás elintézett. Ezután a múltja tiszta volt.

– Igen, azt mondta, hogy tegnap börtönben volt. Mondtam neki, hogy benne van a szerződésben, hogy nem lakhat a lakásomban, ha bűncselekmény elkövetője, ezért kirúgtam – mondja.

Lehet, hogy egy kicsit összerezzenek. Nem túl gyakran érzek egy kis bűntudatot, de ez egy kicsit olyan, mint egy szúrás az oldalamba. Úgy értem... Hiro nyilvánvalóan túlzásba vitte ezt az egész börtönös dolgot, de ez azt is jelenti, hogy talán volt némi... közöm ahhoz, hogy kirúgták a lakásából. – Nem... csak... néhány kérdés miatt vittem be. Nincs bűncselekmény.

– Hmm... – Randy egy hosszú pillanatig elgondolkodik ezen. – Jó... Gondolom, megmentette az életemet, úgyhogy talán hagyom, hogy addig lógjon ott, amíg megint el nem szúrja – mondja. – Abban a pillanatban, hogy akár csak egy kicsit is elszúrja, mehet. Nagyon fogom figyelni őt.

– Honnan tudta pontosan, hogy összeesett? – kérdezem, remélve, hogy visszaterelem a beszélgetést a tárgyra.

Megvonja a vállát. – A lakóház jó ötszáz méterre van a házamtól... fogalmam sincs. De végül is, életben vagyok.

– Van biztonsági rendszere? – kérdezem.

– Igen!

– Vannak kamerák a házában vagy a háza körül?

A pasas szörnyen önelégültnek tűnik, ahogy bólogat.

– Hát persze, hogy van. Néhány huligán lófrált arra, akik be akartak törni és ellopni a fegyvereimet. Most már kétszer is meggondolják – mondja. – Különösen az után, hogy megmondtam nekik, ha legközelebb rajtakapom őket, hogy a házamat nézegetik, úgy feldugom a bakancsomat a seggükbe, hogy hetekig ízlelgetni fogják a talpamat.

Próbálok úgy tenni, mintha nem fenyegetné a gyerekeket, amikor azt mondom: – Megnézhetem a felvételt? A tegnap estit?

– Csak tessék! Szeretem nézni, ahogy azok a kis szarháziak elkerekeznek a ház mellett, és látni a félelmet a szemükben, amikor mindig tudom, hogy jönnek – mondja.

Milyen kedves ember.

Miután Randy átadja az információkat, megköszönöm neki, és reményemet fejezem ki, hogy hamarosan jobban lesz, majd kisietek a kocsimhoz. Nem éppen azt teszem… amit tennem kéne. Nem volt a mai napra tervezve, hogy szarságokat keresgéljek Hiróról, mégis itt vagyok.

Elhajtok a legközelebbi hamburgereshez, rendelek magamnak kaját, majd leparkolok hátul, mielőtt felnyitom a laptopomat, és beütöm a Randy által megadott információkat. Amikor belépek az oldalra, rájövök, hogy nemcsak a háza, hanem a lakása is be van kamerázva. A lakók szobái egyik sem, de néhány folyosó és a kültér igen. Nem tudom, hogy Hiro melyik emeleten van, de az első emeletit játszom le, amíg a Randy lakásán megszólaló riasztás után át nem váltok a második emeletre.

3:21-kor Hiro kirohan a lakásából a folyosóra. Körülnéz, mond valamit, amit nem tudok értelmezni a felvételen, majd a lépcső felé robog.

Vajon az igazságtalan kirúgás okozta dührohamában döntött úgy, hogy betör a főbérlőjéhez, ahol a földön fekve találta? Vagy csak próbálom rossz fényben feltüntetni őt, hogy értelmet nyerjen a dolog?

Miközben nézem, ahogy fut, észreveszem, hogy egy mobiltelefonon kívül nincs más a kezében. Ha betörést tervezne, legalább lenne nála valami, ami a segítségére lehetne, nem?

Követem őt néhány kamerán keresztül, mielőtt rábukkanok a Randy verandáján lévőre. Hiro megáll, és egy pillanatig az ajtót bámulja, mintha azt fontolgatná, hogy továbbmegy anélkül, hogy felmenne Randy házába. Eddig a pontig minden, amit tett, precíz és gyors volt, de most tétovának tűnik. Talán azt fontolgatja, hogy tényleg be kéne-e törnie?

Aztán persze ellenkezik a feltételezésemmel, és vadul kopogtatni kezd az ajtón. Randyt szólítgatja, ellenőrzi az ablakokat, újra próbálkozik.

Randy biztos küldött neki sms-t, üzenetet, vagy felhívta, vagy valami ilyesmi. Valaki szólt Hirónak, hogy Randynek segítségre van szüksége, de engem erről elfelejtettek tájékoztatni. Nincs más magyarázat, és az biztos, hogy nem „szellemek” voltak.

Ekkor eszembe jut, hogy Hiro azt mondta, meggyilkolták a bátyját. Ezért újra begépelem Hiro adatait, amiből kiderül, hogy nincsenek biológiai testvérei. Sokáig nevelőszülőknél volt, így talán az egyik korábbi áldozatot tekinti a bátyjának? Végigfutok az áldozatokon, most már hárman vannak, és megtalálom a keresett személyt.

Sean O’Reilly.

Huszonnyolc évesen, másfél évvel ezelőtt halt meg.

Az első áldozat.

Ezért gondolja Hiro, hogy valami igazságosztónak kell lennie? Mert a bátyját ilyen szörnyű és borzalmas módon megölték?

Megrázom a fejem, és lecsukom a laptopomat, mert tudom, hogy vissza kell térnem a munkához, mert túl sok szarság vár rám ahhoz, hogy akár egy percet is szánjak Hiróra... de a véletlen egybeesés, hogy a bátyja...

Azt hiszem, ezután szükségem lesz egy italra.

 

Nyolcadik fejezet

 

HIRO

 

Fordította: Szilvi

 

– Mi mászott a seggedbe? – kérdezi Sean, amikor a konyhaasztalra rogyok. Az egész napot azzal töltöttem, hogy keressek egyetlen szellemet, akinek legalább csak sejtése lenne arról, hogy hol lehet az új áldozat holtteste, de nem találtam semmit.

– Sean! – kiáltom, gyorsan kiegyenesedve.

– Hiro! – viszonozza a kiáltást, bár fogalma sincs, miért kiabál.

Túlságosan jó hangulatban van ahhoz, hogy felfogja, mi történik. Tudja egyáltalán? Csak egy érzés volt, ami hatalmába kerítette? Én tévedtem? De nem... Maddox nem viselkedett volna így, ha tévedtem volna.

– Mi... mi történt ma korábban? – kérdezem, tanulmányozva őt.

– Kivel? – kérdezi, miközben ő is figyelmesen tanulmányoz engem.

– Eljöttél a könyvesbolthoz, de nem akartál beszélni velem – mondom.

Összeér a szemöldöke, ahogy látszólag elgondolkodik.

– Tényleg?

– Igen – mondom. Kísértést érzek, hogy megkérdezzem, de tudom, hogy nem emlékszik semmire. Csak veszekedést kezdenék, ahol könyörögne és kérlelne, hogy hagyjam abba, és költözzek el ebből a városból. Ráadásul a halálának gennyes sebét piszkálnám.

– Én... nem emlékszem semmire – mondja. – Huh... tényleg nem emlékszem semmire a reggelből.

– Szia, szépfiú! – dorombolja Natalie, amikor belép a szobába.

– Hozzám beszél – mondom, mielőtt Sean visszadorombolhatna neki valamit, amitől hányingerem lenne.

– Ó, de nem téged akar – mondja Sean, miközben Natalie-ra kacsint.

Próbálom a testemmel megakadályozni, hogy egymásra nézzenek, de Natalie egyszerűen átlebeg rajtam, hogy közénk álljon.

– Nem! Nincs hátborzongató szellemszex a lakásomban! Kopjatok le mindketten!

– Nem, fékezzük a vágyainkat. Azt hiszem, ma házibulit kell tartanunk – mondja Natalie.

A pillantásom kettőjük között ugrál, eléggé szkeptikusan, hogy miért gondolja, hogy bármi ilyesmire szükségünk van. – Miért?

– Mert azt akarom, hogy Sean bemutasson annak a sztriptíztáncosnak – mondja Natalie.

Sean nevetni kezd. – Lemaradtál róla. A fütyije teljesen Hiro arcában volt. Imádta.

– „Ő”, mint én, vagy a Sztriptíztáncos szellem? – kérdezem kétkedve.

– Te, határozottan – mondja Sean. – Imádtad, és ezt te is tudod. A valaha volt legjobb születésnapod.

Vigyorgok, biztos vagyok benne, hogy ez nem így van, de még mindig szeretem a figyelemelterelést.

– Legalább nem próbáltam végig beatboxolni.

– Ezt hallanom kell! – mondja Natalie, miközben felugrik a pultomra, hogy leüljön. Sean somolyog, miközben megrázza a fejét.

– Fogalmam sincs, miről beszél – mondja Sean, megpróbálva a menőt játszani, most, hogy Natalie is itt van.

– Aha – mondja. – Persze, persze!

Miközben ők beszélgetnek és nevetgélnek, az erkélyajtóhoz megyek, és kinyitom. Az éjszakai levegő hűvös, amikor kilépek, élvezem a mögöttem lévő csevegésük hangját, de azt is érzem, hogy az agyam gondolatok és érzelmek örvénye.

Sean gyilkosa körülbelül hat hónapja nem ölt. Egy részem azt remélte, hogy elkapták, vagy meghalt, vagy valami más szörnyűség történt. Másik oldalról viszont még abban sem vagyok biztos, hogy ugyanaz a fickó, nem igaz? Csak mert Sean reagált rá, még nem jelenti azt, hogy ugyanaz a fickó.

Felsóhajtok, és a korlátnak támaszkodom, amikor balra tőlem zajt hallok. Az erkélyemet körbevevő korlát végén egy madár ül... pontosabban egy madár szelleme.

Furcsa, hogy egy madár a halál után is itt lóg... rendkívül furcsa. Láttam már olyan macskát vagy kutyát, amelyik nem hajlandó továbblépni a gazdája nélkül, de még az is ritka.

A madár nagy, teljesen fekete, ezért azt gondolom, hogy holló. Határozottam nem értek a madarakhoz, úgyhogy a legjobb esetben is hiányos a tudásom róluk.

A hím (vagy tojó – legyünk őszinték, számomra mindkettő ugyanúgy néz ki) rám néz, és oldalra billenti a fejét. Apró gombszemei egyenesen a lelkembe merednek, mintha ítélkezne felettem.

– Mit bámulsz? – kérdezem.

Nyilvánvalóan megsértődött azon, amit látott, amikor leugrik a korlátról, és károgva felrepül a sötét éjszakai égboltra.

 

 

Reggel korán van még, miközben a kocsimban várom a pillanatot, hogy Maddox megérkezzen az őrsre. Nem fog örülni a látványomnak, de ha sarokba szorítom, biztosan nyerek tőle valami reakciót. Valószínűleg feljelentést tesz zaklatásáért, de néha meg kell tennem, amit meg kell tennem.

– Kérdezd meg, hogy jár-e valakivel – mondja Natalie.

– Igen, azt fogom mondani neki: „Hé, Booker nyomozó, annak ellenére, hogy egy zsémbes morgó vagy, tényleg kurva szexi vagy, úgyhogy mesélj el mindent a szexuális életedről. Kivel dugsz...

– Zsémbes morgó?

Majdnem kiugrottam az ülésemből, a kezemet a kormánykerékbe csapva, amikor rájöttem, hogy Maddox az ablakom mellett áll, amit lehúztam egy kis friss levegőért. Natalie nem csak, hogy nem figyelmeztetett, hogy a zsémbes morgó, akiről beszéltünk, az ablakhoz lép – mármint, mi értelme szellemeket látni, ha nem figyelmeztetnek a szarságra? –, de most a szóban forgó zsémbes morgó mindent hallott, amit az előbb mondtam.

Ahelyett, hogy odafordulnék felé, lassan odanyúlok az ablakhoz, egy kicsit tapogatózom, majd feltekerem, mielőtt elindítanám a kocsit. Azt tervezem, hogy elhajtok a feledés homályába, hogy soha többé ne lásson.

Maddox bekopogtat az ablakon, amikor megpróbálok elhajtani. El akarok hajtani. Minden porcikám azt súgja, hogy menjek el, de tudom, hogy ha ezt végig akarom csinálni és, ha segíteni akarok Seannak, akkor el kell fojtanom a büszkeségemet. Egészen lassan engedek a sorsomnak, és lehúzom az ablakot.

– Ó, nyomozó, hát itt vagy! Rád vártam, hogy beszélhessek veled – mondom mosolyogva, mintha meg tudnám játszani, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ott van, és nem hallottam semmit, amit mondott. Talán még azt is elfelejthetem, hogy egyáltalán mondtam. – Hogy vagy? – Talán nem hallotta a szexi részt, ami valahogy jobban elborzaszt, mint a zsémbes rész.

– Egy zsémbes, szexi morgó, úgy tűnik – mondja, miközben karjait a mellkasán összefonva rám néz. Miért lesz ettől még szexibb?

– Nem rólad beszéltem – mondom, miközben igyekszem pókerarcot vágni. Valószínűleg ez a legrosszabb pókerarc, amivel szembenézhetek, de kurvára próbálkozom.

– Azt mondtad, Booker nyomozó.

– Hooker nyomozó, igazából ezt mondtam – mondom, ismét mosolyogva.

– Most már úgy nézek ki, mint egy kurva? – kérdezi a szemöldökét felvonva.

A kurva életbe! – Nem?

– Nem?

– Nem...

A szemei összeszűkülnek.

Megrázom a fejem. – Szóval, mindegy, reméltem, hogy meg tudod mondani, hol van a tetthely, hogy el tudjak menni és beszélni annak a szellemével, aki meghalt – mondom, úgy döntve, hogy talán ez a legjobb módja annak, hogy teljesen eltereljem a figyelmét.

– Sajnálom, nem tehetem! Hooker nyomozónak valódi dolga van, aminek semmi köze hozzád és/vagy képzeletbeli szellemekhez – mondja. – Most pedig húzz el! Menj vissza, és csináld azt, amit éppen csinálsz.

– Téged lestelek.

– Nyilvánvalóan. És ez illegális is.

– Igen, tisztában vagyok vele. De attól még valószínűleg addig fogom csinálni, amíg ki nem derítem, hol van ez a tetthely, szóval akár magaddal is vihetsz. Kevesebb zűrzavar, ha egyszerűen csak megadod magad, tudod?

Úgy tűnik, egy pillanatra elgondolkodik ezen. – Oké, ha elviszlek a tetthelyre, megígéred, hogy ejted a dolgot? – kérdezi. – Csak úgy... elmész?

– Igen! – mondom, miközben leállítom a kocsit, és gyorsan kiszállok.

Utána sietek, amíg egy sötétszürke autóhoz nem érünk, aminek beülök az anyósülésére.

– Miért megy ez ilyen jól? – kérdezi Natalie, miközben beül a hátsó ülésre. Őszintén szólva, elég okosan megkérdőjelezi, miért változott meg hirtelen a fickó véleménye, míg én csak belevetem magam az egészbe. – Ez gyanús. Ó, itt hátul pornó van!

Gyorsan megfordulok, hogy megnézzem, miközben Natalie nevet és nevet.

– Istenem, annyira kétségbeesett vagy! – mondja, mire dühös pillantást villantok rá.

– Mi az? – kérdezi Maddox, valószínűleg kíváncsian, hogy miért nézek körbe, majd dühösen a hátsó ülésre.

– Semmi – mondom, miközben illedelmesen ülök. Úgy döntöttem, hogy ha nem mondok semmit, azzal nyugtatom meg leginkább. Úgyhogy egész úton hallgatni fogok.

A probléma az... irány, amerre fordul. Elfelé távolodik a várostól, amivel meglep. A gyilkos általában olyan helyen hagyja az áldozatait, ahol mások is megtalálják a holttestet – eddig egy könyvtár és egy park volt az –, tehát egyáltalán a városon kívül állítaná be a jelenetet? Miért ölné meg őket ilyen módon?

Csend tölti be az autót, amikor lekanyarodik a főútról egy mellékútra... ugyanarra a mellékútra, amelyen én is közlekedek, hogy eljussak a lakásomhoz. Szorongás uralkodik el rajtam. Megölt valakit a lakásom közelében? A gyilkos nem tudhatja, hogy őt keresem, ugye?

Maddox megáll a lakásomnál, amikor rájövök, hogy talán egy idióta vagyok. – Oké, lépj ki nagyon gyorsan, és megmutatok mindent, amit látni és tudni akarsz! A kocsin kívül most is szuper király a helyzet.

Bámulok rá. – Azért dobsz ki itt, hogy ne tudjalak követni... ugye?

Ténylegesen rám mosolyog. Biztos vagyok benne, hogy ez az első alkalom, hogy Maddox rám mosolyog, és belülről kicsit megöl, hogy mennyire tetszik ez a mosoly, különösen, amikor emlékeztetem magam, hogy ez a mosoly tele van gonoszsággal. – Az biztos – mondja, és meglehetősen büszkének tűnik.

– De a kocsim a rendőrségen van. – Mutatok az irányába, hátha nem tudja, pedig valószínűleg évek óta ott dolgozik. Nem tudom, pontosan hány éves, de ha a harmincas évei végén jár, akkor logikus lenne, hogy több mint tíz éve ugyanazon a helyen lehet.

– Igen. Akkor gondolom, nem tudsz követni – mondja, miközben int a kezével. – Hess! Menj már!

A kurva életbe!

– Rendben, vigyél vissza a kocsimhoz, nem foglak követni – mondom sóhajtva.

Az órájára pillant. – Nincs idő! A zsémbes morgó, szexi Hooker nyomozónak tovább kell mennie.

Azt hiszem, a rémület az, ami felemel az ülésről. Nem a hallgatási kísérlet, nem azért, mert megkért rá. A puszta rémület.

Ahogy a lakásom előtt állok, és nézem, ahogy a kocsi elrobog nélkülem, anélkül, hogy eljuthassak a saját autómhoz, hacsak nem szállok fel a buszra. Az út egy szakaszán Maddox még az ablakot is lehúzza annyira, hogy ki tudjon integetni rajta.

A kurva életbe, ő egy pöcs!

– Kár!

Megriadva felnézek, csak hogy lássam, hogy a holló ismét az erkélyem korlátján ül. Ide-oda billegteti a fejét, mintha én lennék a legérdekesebb dolog a világon, mielőtt elrugaszkodik és elrepül.

Lassan megfordulok, hogy Natalie-ra nézzek, aki egy kis dallamot fütyül magában. – Nemcsak elborzaszt mindez, de most még egy madár is kísért – mondom. – Ez a te hibád!

– Ó, nézd csak, mennyi az idő, mennem kell! Szeretlek! – mondja, mielőtt eltűnik.

Felsóhajtok, és elindulok a buszmegálló felé egy pillanattal azelőtt, hogy megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám, de a munka miatt ez nem túl szokatlan, így felveszem.

– Halló?

– Hiro az? – kérdezi egy férfi.

– Igen, az.

– Hiro, Sally Yeatstől kaptam meg a számát... – mondja szinte tétován.

Eltart egy pillanatig, amíg eszembe jut, hogy ki az a Sally. Ő az a nő, aki egy hónappal ezelőtt a férje halálának lezárására vágyott. Mindent megtettem, hogy összekössem őt a férjével, mielőtt segítettem neki továbblépni.

– Ööö... igen, mit tehetek önért?

– Ez butaság, de gondoltam, mégis megpróbálom – mondja, miközben én folytatom a sétát.

Elég gyakran tűnik úgy, hogy az emberek, akik felhívnak, úgy gondolják, hogy ez valamilyen okból ostobaság, de még mindig van bennük annyi remény, hogy mégis megtegyék.

– A feleségem egy éve halt meg... festő volt. Szeretett festeni, de mindig levette a gyűrűjét, mielőtt festett. Ő... nem tette vissza, mielőtt elment volna, és meghalt egy autóbalesetben. Nagyon reméltem, hogy megtalálom a gyűrűjét. Ez olyasmi, ami nagyon fontos nekem, és Sally javasolta. Butaság, tudom – mondta.

– Nem, nem az. Természetesen megpróbálhatom – mondom. – Nem tudom garantálni, hogy bármit is tudok tenni, de igen, van egy kis időm ma reggel, ha akarja? Megnézhetjük, hátha találok valamit.

Megkönnyebbülten felsóhajt. – Ez fantasztikus lenne! És mennyi az Ön díja? Tudja mit, ne aggódjon emiatt. Bármennyit fizetek, ha megtalálja azt a gyűrűt!

– Nincs szükségem semmire. Csak... jó lenne, ha legközelebb, ha szüksége van egy jó könyvre, támogatná a könyvesboltomat, a Nyitott Könyvet – mondom.

– Természetesen! – mondja.

Megadja a címet, én pedig azt mondom neki, hogy eltart egy darabig, mivel vissza kell mennem a kocsimért, miután a seggfej nyomozó kocsi nélkül hagyott.